Jááá, csak most látom, hogy mivel az utolsó (előtti) poszt 2013.04.05, ma pedig 2017.08.06 van, így tényleg PONTOSAN 4 évet és 4 hónapot kell kivonni a dátumból! Hát nem csodálatos? Ezzel el is dőlt, hogy időrendben folyik tovább a történet. Az mondjuk biztos, hogy nem jut minden napra poszt, mert ugye a 10 hetes "buli" az 70 posztot jelentene, annyi karakter pedig a földön nincs (sem az égen, sem a Holdon), de jól van, valahogy majd csak lesz...

Szóval ott tartunk, hogy 2013.04.06, szombat van, szokásosan munkanap.

A mai napon sok megoldandó feladatot kaptam Mrs Kramer társaságában, akiről már pár szót ejtettem itt! Ugyebár a nőkkel úgy kell bánni, mint a hímes tojással, és persze én is vigyáztam rá mint a szemem fényére... Ilyen mindenféle emeld fel, tedd le, rakd ide, vidd oda, szállítsd el munkák voltak. Néha cserélni kell a "tartozékokat", tudjátok, ami ott az elején van. Villa van 2 fajta is, meg 1 kanál, de kés, kés az nincs hozzá... Villa van olyan, amivel fel lehet szúrni a szalmabálákat, meg olyan is, amivel a raklapokat lehet pakolászni, a kanál meg mindenki tudja hogy milyen, azzal mondjuk egymást lehet emelgetni, az jó móka...
A farm kapuja egy nagyon szűk kapu, a széles kerekek mellett csak pár centi hely van. Régi kapu, nagy kőtömbökhöz rögzítve a kovácsoltvas ajtók. Ráadásul általában fordulásból kell ráhajtani, a rakomány meg sokszor szélesebb, mint maga a kapu, szóval azt fel kell emelni, de faágak is belógnak, szóval egy 10-es skálán 28-as nehézségi szintű a művelet, de általában sikerrel abszolváltam. Csak 1x mentem neki nagyon picit a kapu egyik oldalának, a felső kőtömb pár centit elcsúszott, szerintem alig észrevehető!
Amire még nagyon figyelni kell, az a 2 kerék - 4 kerék forgás közötti váltás. Ha kis helyen kell megfordulni vagy manőverezni, akkor lehet váltani, hogy mind a 4 kerék forduljon a függőleges tengelyen is, ami persze nagyon praktikus. Viszont amikor visszaállítja az ember csak az első kerekek mozgatására, ügyelni kell, hogy a hátsó kerekek pont egyenesen álljanak! Képzeljétek mi történne, ha otthon is a kocsitokon a hátsó kerék pár (vagy ezt egybe kéne írni? de az meg a bringa) nem párhuzamos lenne az autóval, hanem pár fokos szögben elállna egyik vagy másik irányba... Mennyivel nagyobb kihívás lenne a vezetés!

Egyébként nem vészes, gyorsan meg lehet szokni, és nagyon jó érezni az erőt, ami benne lakozik... Nem hiába, aki tud, az tud... És Mrs Kramer nagyon tud!

Hát igen(nel nem kezdünk mondatot, főlegnem posztot, pedig most de), ez a blog ez így félbe maradt sajnos, és bár sokszor megfogadtam, hogy majd most befejezem, de aztán mindig elmaradt. Pedig keresztanyu gyakran nyaggatott, hogy mi is a helyzet, én meg mindig szabadkoztam valamit, közben meg elteltek az évek, egészen pontosan több mint 3 4 év (ez nem volt egész pontos)... De most amióta lejöttem facebookról, azóta idő-milliomosnak érzem magam, és "A Világ nem elég(séges, szóval ülj le Világ, kettes!) Jön most a kérdés, hogy milyen formában legyen befejezve a történet, mert tényleg jó lenne, ha szép, egész, kerek lenne (vagy legalább csak kerek legyen... bár az időrendiség nem kerek, csak egy vonal, de ne menjünk bele a részletekbe)... (Ja, és mostmár abbahagyom a zárójelek használatát a posztban, leírok még ide párat, aztán mindenki ossza be magának, főleg én... ()()()()()()())

Szóval a bejegyzések. Úgy döntöttem, hogy nem fogom már visszadátumozni őket, mert aki ismer, az úgyis tudja, aki nem, annak meg úgyis mindegy, hogy milyen sorrendben jönnek. Bár a külső vinyóm legmélyebb bugyraiból sikerült előkaparni a jegyzetemet, amiben felsoroltam a témákat, sajnos ilyen sok idő elteltével már nem emlékszem kristálytisztán mindenre. Az időrendet szeretném azért nagyjából tartani, szóval a posztok dátumából le kell vonni azt a 3 4 év és 4 hónapot, és kb reális lesz. Ugyanennyi élettapasztalatot ignorálok magamban, és nem fogom beleszőni az azóta történt eseményeket, zenéket-filmeket-könyveket-második_írországi_kiruccanásomat-stb. Na jó, most hazudtam. Nyilván bele fogom szőni néha, de igyekszem minél hitelesebb lenni. Nem is hablatyolok tovább, mert volt egy post-it, hogy írjak egy posztot, de vigyázzatok, mert aztán csak azt veszitek észre hogy poszt itt, poszt ott! (Na jó, ez tényleg gyenge volt... A francba, és a zárójel is... Bocsi!)

A kereskedelmi tv-csatornákból egy pár évvel ezelőtt már megtudhattuk, hogy senki sem lehet okosabb, mint egy 5.-es… (Bár tegyük hozzá, én úgy 7-8. osztályban éreztem magam a legokosabbnak… azóta meg elkezdtem inni…) Na de most nem is az a kérdés, hogy okosabb vagy-e mint egy 5-es, hanem hogy Gyorsabb vagy-e mint egy boci?! Mert bár hiába nehezebb nálad a boci úgy 10-15x, azért tudja ő is kapkodni a tappancsait.
Ma reggel, a fejés után történt... A bocikat már kiengedtük a mezőre, de egy bocihoz jött az állatorvos, így azt bent kellett tartani, de erről neki más volt a véleménye. Kapuzárási pániknak nyoma se volt akkor, így a boci egy nyitott kaput kihasználva elkezdett nyargalni... Én akkor már tudtam, hogy a szitu nem kóser, ugyanis ha kiér a mezőre a többi bocihoz, akkor onnan napközben már nem lehet kihalászni, majd csak az esti fejésnél (igen, már történt ilyen, amióta itt vagyok). Én meg úgy gondoltam, hogy ezt azért meg kéne akadályozni, így felkaptam a nyúlcipőt (történetünkben a nyúlcipő legyen mondjuk egy, eeeeegy, egy gumicsizma), és elkezdtem rohanni... A boci csak az úton tudott szaladni, én meg tudtam, hogy egy jobbossal le tudom vágni az utat, hátha még elé tudok kerülni (és csak bíztam benne, hogy a tehenek a mai nap egy távolabbi mezőn vannak). Szóval pár lépés után vágtam egy jobbost, és sprinteltem tovább. Usain Bolt is megirigyelte volna a sebességet, de persze közeledett a kapu, és mögötte a gumikerekekből álló kupac... A kerítésen amolyan rendőrüldözős filmekből vett módon ugrottam át, és futottam tovább a kerekeken is, majd jött a mező. Elnézek balra, és pont ott kocog a boci az úton. Nah, gondoltam, ez pont jó, és elkezdtem közelíteni az út felé, amikor a boci meg elnézett jobbra, meglátott engem, és megint elkezdett szaladni. Ekkor én megint elkezdtem sprintelni, és a villanypásztort amolyan gátfutós mozdulattal ugrottam át, és vágtáztam tovább a következő legelőn. Itt jegyezném meg, hogy a tehenek, már csak súlyukból adódóan is, nem kis mélyedéseket tudnak a földbe nyomni, tehát ilyen terepen (gumicsizmában) gyorsfutni nem meríti ki a teljeskörű boka-biztosítás fogalmát, de ez engem akkor ott nem igazán izgatott. Szóval sprintelek tovább, lelki szemeim előtt látom a nevem a "new world record" felirat alatt, és mivel szerencsére az út elkanyarodott, én meg tudtam egyenesen futni tovább a mezőn, és így beértem a boci elé... A visszaterelés már kevésbé volt izgalmas, de a sport-múlt azért nem jött rosszul most sem... Szóval én igen, de Te gyorsabb vagy, mint egy boci?!

A szarról már sok szó esett, de egy másik tulajdonságára még azt hiszem nem hívtam fel a figyelmet, ami rettentőmód fontos, ha az ember olyan helyen dolgozik, ahol nagy mennyiségben termelődik és fordul elő ez a végtermék... Tehát odáig még mindenki tud követni, hogy kijön a bociból, igaz? Nah, jobb esetben ez a mezőn történik, de rosszabb esetben a betonra kerül, és innen kezd érdekes lenni a történet, mert nagyon csúszós tud lenni ez a szar. Frank azt mondja, hogy sokkal csúszósabb, mint a jég, és igazat is kell neki adnom ebben... Ha zuhog az eső, akkor nem csúszik, de ha csak úgy éppenhogy nedves, na akkor történhet a baj. Merthogy tegyük fel emelkedik az út, még kanyarodik is, és le van, hmmm, kakilva... Ott aztán megcsúszik a dzsip, és elcsúszhatnak a bocik is. Ez utóbbi nagyon veszélyes, mert bár általában fel tudnak állni, de ha mégsem, akkor már nagy a baj... A mai nap 2 elcsúszás is volt, de szerencsére Frank a farmon volt, és így komolyabb boci-sérülés nélkül végződött a mai nap is, de ilyenkor azért rendesen stressz van.
Ha már a témánál vagyunk,megemlíteném azt is, amikor szárad a szar, illetve száraz... Ilyen esetben nagyon kemény tud lenni, és ha tegyük fel a boci lábára van rászáradva, te pedig tisztítod a bocit, ő pedig ezt nem akarja, és egy hátrarúgás közben smirgli-szerűen aranyosan megsimítja a kezedet, az úgy szépen le tudja horzsolni a bőrt... Tehát a szart akkor sem szeretjük, ha száraz, és akkor sem, ha nedves. Addig szeretjük, amíg a bociban van...

A reggeli után most jöjjön a vacsora! A vacsorát az esti fejés előtt szoktuk megejteni, olyan 3-4-5 óra körül, ez a teendőktől függ mindig. A vacsoránál általában 2 szempont van, ami teljesülni szokott: valami húsnak lennie kell, és a végére valami desszertnek vagy édességnek szintén lennie kell (ez utóbbihoz Frank nagyon ragaszkodik, és hát no, nekem sincs ellenemre!). Amúgy a vacsora elég változatos szokott lenni, itt más általánosságot nem tudnék mondani, én szeretek mindent, és meg is eszek mindent...! Frank már rendszeresen azon viccelődik, hogy én sosem mondok nemet, ha megkérdezik tőlem, hogy kérek-e még ebből vagy abból, vagy hogy megkóstolom-e ezt vagy azt... Ha netalán mégis nemet mondok (ami talán 2x fordult elő eddig) már aggódnak az egészségi állapotom felől, és szinte rohannak a lázmérőért! Szóval tényleg elég sokféle a vacsora, Gudrun néha szokott salátát is csinálni, ahhoz van egy nagyon finom öntetük, az úgy eléggé adja... Ja, most jut tényleg eszembe, viszonylag sokszor van hal! Én szeretem a halat is, így nekem ez is jó. Frenzi meg folyamatosan azon viccelődik, hogy én szeretek és megeszek mindent. Tehát amikor mondjuk nincs ideje senkinek vacsorát csinálni, és hozunk étteremből kaját (ami jópárszor előfordul) akkor Frenzi tudja, hogy ha azt mondom, hogy mindegy mit hoz nekem, akkor tényleg mindegy... :D A minap történt, hogy amit megbeszéltünk, azt nem tudott hozni, de persze hozott valami mást, és jót nevetünk, amikor kb egyszerre mondtuk, hogy ez nem probléma, mert én úgyis szeretek mindent. Az étteremből én általában carbonara tésztát eszem, és mostanában nekem meg Franknek 3 adagot rendelünk, mert az 1 az túl kevés, de a másfél adag az már nem rossz... :) Gudrun nem szereti a nevezetes hal-sültkrumpli kombót, így Frank mindig azon viccelődik, hogy ha rendelni kell kaját egymás után két nap, akkor a változatosság kedvéért legyen "fish and chips and chips and fish"... :D A desszert általában bolti sütemény, vagy torta, netalán jégkrém, de legrosszabb esetben is valami csokis-keksznek lennie kell az asztalon, mert így kerek a történet, és azt hiszem, ezzel kerek a poszt is... Jó étvágyat mindenkinek! :)

Így 3,5 hét elteltével úgy érzem, már nem fáradok el eléggé az egész napos munka során. Hát, bizony, szomorú dolog ez, a bő 10 órányi munka már úgy néz ki, nem elégíti ki a testmozgás iránti igényeimet, így ma végre úgy döntöttem, hogy akkor kondizom picit! A munkának is hamarabb vége lett (értsd este fél8-kor), így gyorsan lementem a garázsba, és neki is estem az evezőgépnek! Amúgyis az egyik kedvenc kondigépem, és külön szerencse, hogy Franknek is van egy ilyen, így azzal kezdtem, majd egy kis hasizom következett (negatív padon), és levezetésképpen még egy kis evezés a végére. Súlyzózni nem fogok, mert a 10 hét úgyis olyan lesz a karom, amilyennek már régóta akarom, szóval ez a része felejtős a garázsnak, de a többi az tetszik! Aztán persze majd kiderül, hogy meddig fog ez menni, meddig lesz a nap végére ennyi fölös energiám... :) (utólag kiderült, nem olyan sokáig... :D )

A tájkép... Nah, hát ez az, amit leírni nehéz, ezt inkább látni kell! Bár persze az is lehet, hogy az alföldi gyerek megérkezett, s jövet-menet lefényképez minden hegyet, de azért szerintem kicsit másról van szó. A végtelennek tűnő zöld legelők, melyeket bokrok, fák, netalán erdők választanak el a síkabb területeken és a domboldalakon egyaránt, a néha meredek, de inkább csak lankás lejtőkön és emelkedőkön átívelő szűk utak, melyeket szintén bokrok vagy sövények öveznek; egyszerűen gyönyörűek! Ezek a sövények még a legkisebb falvakat összekötő, legeldugottabb utacskák mentén is szépen nyírtak, rendezettek...! Számomra talán ez a legmegdöbbentőbb. A semmi közepén az útmenti bokor szépen formára van nyírva. De szinte mindenhol! És mivel ezek a növények tényleg szószerint az út szélén vannak, így az út sokkal keskenyebbnek tűnik, és a sebesség is sokkal gyorsabbnak. Ha mondjuk itt 80-nal megyek, az olyan, mintha otthon a 441-esen vagy 120-szal mennék (na nem azért, mintha szoktam volna ott annyival menni, mert ugye azt nem szabad!). Ezek a kis utak mentén feltűnnek néhol mesébe-illő farmok. A kőből épült kerítést kovácsoltvas kapu választja el középen, és a leaszfaltozott út a domboldalon felfutva szalad a remekbe-szabott ház felé, tökéletesen zöld gyepszőnyeg közepén, vagy éppen egy mini körforgalom található a ház előtt, aminek a közepébe virágok vannak ültetve, és hófehér téglák választják el a zöld fűtől. De ahogy haladunk tovább a városok felé, és egyre közelebb érünk hozzájuk, általában alacsony kőfalak szegélyezik az utat, melyeket már régen benőtt helyenként a moha, máshol a zuzmó. Egyszerűen leírhatatlan! Ha van olyan szerencséd, hogy meg tudsz állni egy magasabb ponton, és körbe tudsz nézni, akkor szemeid elé tárul a szomszédos domboldalak látványa, mely a nagyon hasonló, állattenyésztéssel foglalkozó farmok legelőiből áll. Mindent zöld borít. Ilyenkor gondolkoztam el először, hogy nem biztos, hogy a nagyváros a jó választás...... És hogy mi van ott, ahol mégsem zöld Írország? Majd egy későbbi posztból kiderül!

Nah, ezt azért már így meg tudnám szokni! :D A tegnapi kis pihenő után Frenzi szüleivel meg tesójával meg Frankékkel elmentünk ma ebédelni... Tehát azt jelenti, hogy amíg ott voltunk, addig sem kellett dolgozni!! :) Na meg finomakat ettünk, én kecskehúst, persze egy jó pint csapolt Budweiser kíséretében, desszerttel meg mindennel, szóval igenjó volt. A legvégén pedig megkérdezték, hogy kérek-e ír kávét... Hát, bár már itt vagyok 3 hete, de még nem ittam speciális ír kávét (az elsőnapos forrócsoki a legnagyobb jóindulattal sem minősül annak!!), így itt volt a lehetőség, és jó szokásomhoz híven nem mondtam nemet a kérdésre, így pár perc elteltével már ott gőzölgött előttem a tűzforró tipikus Irish Coffee! Na de miért is különleges az ír kávé? Hogy is néz ki az ilyen? Vagy a kinézete nem is olyan érdekes, de mi van benne és milyen az íze? No lássuk csak! Először is van eredeti ír kávés csésze-bögre, és természetesen itt ebben szolgáltak fel nekem. Hivatalosan 80ml forró kávé, 40ml ír whiskey, 30ml tejszín és 1 teáskanál barna-cukor van benne... Természetesen a whiskey-n van a hangsúly, de aki nem szereti ezt az alkoholt, vagy nem szereti a kávét, én annak is ajánlanám! Én sem vagyok nagy kávés, sem nagy whiskey-s (mondjuk az alkoholt éppen nem vetem meg :$ :D), de nagyon ízlett, és szerintem otthon is fogok csinálni, ha mást nem, legalább bemutatóba az ismerősöknek és a családnak... :) Aki teheti, kóstolja meg, és aki véletlen Írországban jár, az semmiképpen se hagyja ki! :)

A tegnapi szabadnap után ma ismét dolgozni kellett. Vasárnap, koránkelés, munka... Azt hiszem, ennél szebb triumvirátust is el tudnék képzelni így a hét utolsó napjára, dehát most ez van... Ami viszont sokkal jobb volt ma, az az, hogy a szokásos teendők után elfogyott a munka, és egy bő 3 órás szünetet kaptunk Franktől! Frenzi családja érkezett a farmra, és teázgattak az itteniekkel, nekünk pedig addig semmi dolgunk sem volt, és bár invitáltak minket is, én inkább csak itt a szobámban pihengettem, és élveztem, hogy a munkanap közben is lehet szabadidő, ráadásul nem is kevés...! :)

Most hétvégén cseréltem az egyik itt dolgozóval, így ma van szabadnapom, és holnap, vasárnap fogok melózni majd. Így jó, mert ezen a héten eddig csak 5 napot dolgoztam, de a következő 7 napban 7 napot fogok dolgozni, ami meg kicsit húzós lesz. A mai nap már mindenképpen el kellett mennem a városba, venni pár édességet alapvető dolgot, bár az idő is olyan nyomott volt, meg kedvem sem volt semmihez, így elég nehezen indultam útnak. Főleg, hogy eszembe ötlött, hogy nem azért megyek egyedül, mert pont nem ér rá senki, hanem azért, mert nagyon nincs senki itt... Amíg ezen filóztam indulás közben, beüzemeltem a zenét is. Illetve csak üzemeltem volna, mert a fülesemben a hang beszaggatott kicsit, én meg már el is kezdtem parázni, hogy elromlott, és átfutott az agyamon, hogy itt a világvége, hogy fogom leélni hátralévő napjaimat éveimet fülhallgató nélkül (nem azért, mintha használtam volna bármikor is itt, max a hazaútra kell majd), és amíg ezen morfondíroztam (az opció, hogy ha elromlik, akár vehetek másikat is a talicska pénzből, amit itt összetologatok, csak jóval később jutott eszembe) sétáltam az út felé, és reflexből elnéztem egyik irányba, majd indultam is volna, erre majdnem elcsap egy autó, merthát ugye itt a másik iránnyal kéne kezdeni, mert jobbról jöhetnek először, nem pedig balról... Node szerencsésen elvégeztem az úttesten-átkelés embert-próbáló feladatát, amikor egy tüske majdnem kiharapott egy darabot a (kedvenc) kabátomból... Na kész, itt feladtam... Mindez kb 1 perc leforgása alatt történt, szóval tartalmas perceim vannak errefelé (már ha az egyedi esettől haladunk az általános felé). A füles persze működött rendesen, és bő negyed óra alatt be is sétáltam a városba, majd a Lidl felé vettem az irányt és nem, nem csak kaját vettem!! Hazafelé egy másik útvonalon sétáltam, nézelődtem... Nagyon szép itt a városkép, tetszenek a házak, meg minden... A hazaút legvége szintén nem volt veszélytelen, a farm ugyanis már kívül esik a városból, így itt az autók gyorsabban mennek, ráadásul kanyarok és emelkedők/lejtők tarkítják az utat, amik az azt szegélyező kerítésektől és bokroktól csak még beláthatatlanabbak... És egy pontnál elfogy a járda is, így kénytelen vagy a szűk úttesten sétálni (természetesen a szélén), közben meg gondolkozol, hogy akkor most az út melyik részén honnan is jöhetnek az autók, és szaladgálsz az út 2 széle között, azon töprengve, hogy hol vagy jobban látható, míg végül rájössz, hogy igazából sehol sem vagy belátható rendesen, így bízol benne, hogy nem fognak elütni, és egy jó számot hallgatva hazasétálsz...
Hát, ebből a szabadnapból többet is ki lehetett volna hozni......